Megvan a magyar méz útja – csak pont a másik irányba kellene menni rajta
Keletre küldené a magyar mézet az agrárminiszter. Nagy István szerint csak elsőre tűnik ellentmondásosnak, hogy épp Kína a világ legnagyobb mézexportőre.
Keletre küldené a magyar mézet az agrárminiszter. Nagy István szerint csak elsőre tűnik ellentmondásosnak, hogy épp Kína a világ legnagyobb mézexportőre.
Miközben tíz minisztériumból hat nem foglalkoztat külön kommunikációs tanácsadókat és szakembereket, az erőforrásminisztériumban csak a miniszternek három beszédírója van, de még a kultúráért felelős államtitkár sem maga írja a szövegeit - derült ki az érintett tárcák hvg.hu adatigényléseire küldött válaszaiból. Az agárminiszter beszédeit a köz-, illetve kormánymédia két ismert alakja írja havi közel fél-fél millió forintért, miközben gyanúból az is bizonysággá erősödött, hogy az Emmi szándékosan packázik a "nem baráti" újságírókkal.
Egy ellenzéki képviselő írásbeli kérdésére kiderült, a kormánytagokon kívül hány politikai kinevezettet, tanácsadót alkalmaz az Agrárminisztérium.
Szombaton nyílik meg a Szalajka-völgybe épült, 6,8 milliárd forintos szilvásváradi beton lovas stadion, melyet történetesen az egykori felcsúti polgármester egyik cége épített.
Két olyan helyen is mindent rendben talált a hivatalos ellenőrzés, ahol felvetődött a gyanú, hogy tízmilliókkal támogatott szálláshelyre fideszes politikus vagy annak rokona költözött be. Legalábbis évekkel ezelőtt nem volt szabálytalanság az agárminiszter szerint, de az egyik turisztikai beruházást azért a jövőben még vizsgálják.
Belföldön kell palackozni a kivitelre szánt magyar mézet, mert csomagolás nélkül a gyenge minőségű távol-keleti mézek javítására használják föl a külföldi üzemek – mondta Nagy István agrárminiszter a közrádiónak.
Az agrár lehet menő, már rég nem egyenlő a sáros csizmával – állítja Nagy István agrárminiszter, aki talán a legrosszabbul startolt az új Orbán-kormány tárcavezetői közül a szendvicset hajigáló migránsos fordulatával. Már nem így fogalmazna, de arról is beszélt, hogy miért nem vadászik Semjén Zsolttal, és miért érdemelnek a magyar gazdák másoknál több pénzt az EU-tól. Mióta elterjedt róla az arcára tapadó mobilos fotó, 55 kilót fogyott, és állítja, új fejezetet nyit a sáskaevés- és hungarikummániás Fazekas után.
Nagy István szerint új tározókra is szükség van, hogy a tavaszi áradáskor érkező vizet meg tudják őrizni.
Nagy István szerint az rendben van, ha egy élőlényen belül hajtunk végre biotechnológiai változtatásokat, de ha egyik élő szervezetből származó genetikai állományt viszünk át egy másik élőlénybe, az már nem, mert azzal isten szerepét vesszük át.
Korábbi hírek szerint Orbán Viktor sokat köszönhet a libanoni Audi Bank egykori vezetőjének, Magyarország jelenlegi berni nagykövetének. Azt viszont nem tudni, pontosan miért volt ott azon a találkozón, ahol Orbán Viktor a csütörtöki V4-es konferencia ismert felszólalóit fogadta.
Nagy István szerint sokan félnek az integrációtól, pedig a kicsiket segítené, és a résztvevők tulajdonolnák húsz év múlva a feldolgozóipart és a kereskedelmet.
Nagy István a menekült által eldobott szendvics és az afrikai sertéspestis mellett végre érdemi dolgokról is beszélt.
Nagy István szerint szavait a szakvélemények is alátámasztják.
A galambhús állítólag nagyon keresett és érdemes ebbe fektetni.
Ez következik az Európai Unió jogszabályaiból, válaszolta Nagy István agrárminiszter Oláh Lajos DK-s politikus kérdésére.
Az új Orbán-kormány egyik minisztere sem debütált annyira rosszul, mint Nagy István agrárminiszter: parlamenti bemutatkozó meghallgatásából szakmai kérdések helyett az az egyetlen mondása ment át, hogy a szendvicsét eldobáló migráns miatt nyakunkon a sertéspestis. Ezt követően ültünk le vele, és nemcsak arról beszélt, milyen volt rossz értelemben vett celebbé válni, de terveiről is, amivel a lengyelek példáját követve állítaná új pályára a mezőgazdaságot.
A cég most 30 millió forintot ad egy komlóültetvény létrehozására, amit az új agrárminiszter is méltatott.
Ezúttal szó sincs eldobott migránsszendvicsről, a Nébih egy Kárpátaljáról átvándorolt, fertőzött vaddisznóra gyanakszik.
Mészáros Lőrinc tévéjében rekonstruálta Nagy István leendő agrárminiszter, mégis hogyan történhetett az elhíresült, sertéspestist okozó szendvics eldobása. De azt is megtudtuk, miért nem "cammoghatott" el a disznó nagyobb távolságra.
Nagy István szerint a mezőgazdaság fejlődésének a munkaerőhiány enyhítése, illetve a fiatalok bevonása a kulcsa.